lakynorbert

lakynorbert

"A hackerek korunk lázadói, akik igyekeznek nyitottá tenni ezt a világot"

2007. november 29. - lakynorbert

Az Origo  Steve Wozniak interjú végén elég meglepő párbeszédet olvashatunk.:

"Az iPhone-t is rendszeresen feltörték, meghackelték, és önök együtt dolgoztak az Apple-nél az egyik első hackerrel, John Draperrel. (Draper írta az első szövegszerkesztőt a cég gépeire.) Mit gondol a hackerekről?
- A hackerek korunk lázadói, akik igyekeznek nyitottá tenni ezt a világot azok számára, akik elég intelligensek, és innovatívak, akik a saját alkotásaikat hozzák létre. Nagyon is csodálom őket, és főleg azért, mert nem pénzért csinálják, amit csinálnak, hanem az élvezet kedvéért. Ők korunk igazi terroristái, hiszen szembeszállnak azzal, amire a gazdaságunk épül: hogy a pénz az isten. Manapság mindenhez pénz kell, de hackerek fütyülnek erre az egészre.

A konferencián tartott előadásában említette, hogy fontos egyensúlyt teremteni a gazdasági érdekek, vagyis a bevétel, és a felhasználók érdekei között. A hackerek hogyan illenek a képbe?
- A hackerek inkább a felhasználók érdekeiért küzdenek. Azért hackelnek, hogy a felhasználó kapjon valami jobbat, valami mást. Amikor pedig az ember ilyesmit művel, senki más nem tudja, hogy miért csinálja, hiszen nem láthat a fejébe. Az egészet egyszerűen az mozgatja, hogy meg tudják-e csinálni, tekintet nélkül arra, hogy az bárkinek jó-e - csak meg akarják mutatni. Én is szívesen lennék hacker, de nem vagyok az. Soha nem törtem fel számítógépet, soha nem próbáltam meg hackeléssel átvenni egy gép fölött az ellenőrzést."

Vámosi Gergő bedobta a magyar sajtóban elterjedt hacker=bűnöző dumát amit láthatóan Steve Wozniak nem ért, illetve másképpen gondol. Wozniak egyértelművé teszi, hogy a hacker a lomhaság, a lustaság, a trehányság ellen küzd. A hacker célja a rendszer jobbá tétele, a felhasználók érdekeinek védelme, és igen, ki kell mondani a hacker kreatív zseni.

Öröm volt olvasni erről  a magyar éterben. Jó lenne, ha a bűnözőt bűnözőnek hívnánk nem vállalkozónak vagy hackernek a téma függvényében. A hacker-t pedig fogadjuk el úgy ahogy ezt amerikában a személyi számítógép és az internet születése magasságában definiálták.

"A hackerek korunk lázadói, akik igyekeznek nyitottá tenni ezt a világot azok számára, akik elég intelligensek, és innovatívak, akik a saját alkotásaikat hozzák létre. Nagyon is csodálom őket, és főleg azért, mert nem pénzért csinálják, amit csinálnak, hanem az élvezet kedvéért.
A hackerek inkább a felhasználók érdekeiért küzdenek. Azért hackelnek, hogy a felhasználó kapjon valami jobbat, valami mást."

Köszönöm Steve Wozniak!

A bejegyzés trackback címe:

https://lakynorbert.blog.hu/api/trackback/id/tr42247244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása